Régi bűn, hosszú árnyék – miért nem szavazhat minden magyar egyenlően?

Unger Anna politológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint Magyarország immár harmincöt éve képtelen tisztességes, egyenlő szavazási rendszert biztosítani a külföldön tartózkodó állampolgárai számára. A Telex és a Political Capital közös vitasorozatának vitaindító írásában úgy fogalmaz: „az állam diszkriminál külföldön tartózkodó magyar és külföldön tartózkodó magyar között” – azaz másképp bánik azokkal, akiknek van magyarországi lakcímük, és azokkal, akiknek nincs.

A jelenlegi szabályozás szerint a határon túli, de magyar állampolgárságú, ám magyarországi lakcímmel nem rendelkező választók levélben adhatják le szavazatukat, míg a nyugaton élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező magyaroknak személyesen kell megjelenniük valamelyik külképviseleten. Ez Unger szerint „alapvető jogegyenlőségi probléma”, hiszen a választójog gyakorlását indokolatlan anyagi és időbeli terhekkel korlátozza.

A szerző visszatekint a probléma gyökereire: már az Alkotmánybíróság 1990-es döntése kimondta, hogy a külföldön tartózkodás nem lehet akadálya az állampolgári jogok gyakorlásának. Ennek ellenére azóta sem született olyan átfogó megoldás, amely minden választó számára azonos feltételeket teremtene. A kilencvenes évek kormányai halogatták a kérdést, majd az uniós csatlakozás előtt, 2003-ban vezették be a külképviseleti szavazást – ez azonban csak részmegoldás volt, hiszen a szavazás időpontja eltért az otthonitól, és sokak számára fizikailag is elérhetetlen maradt.

Az áttörést hozó lehetőség 2013-ban kínálkozott, amikor az új választási eljárási törvény még lehetőséget adott volna minden magyar számára a levélszavazásra. A parlament azonban néhány nap alatt módosította a jogszabályt, kizárva belőle a magyarországi lakcímmel rendelkezőket. Így történt, hogy egy Újvidéken élő diák ma levélben voksolhat, míg egy heidelbergi egyetemista Szombathelyről csak több száz kilométert utazva teheti meg ugyanezt.

Unger szerint a megoldás nem feltétlenül a levélszavazás kiterjesztése, hanem egy „tisztességes, egyenlő távszavazási rendszer” kialakítása lenne, amely minden magyar számára elérhető. Léteznek működő nemzetközi modellek – akár többnapos szavazási időszakkal, akár elektronikus szavazással –, a kérdés nem technikai, hanem politikai akarat kérdése.

A szerző zárásként arra figyelmeztet: „Régi bűnnek hosszú az árnyéka.” Ha a rendszerváltás utáni politikai elit korábban megoldotta volna a távszavazást, ma sokkal nehezebb lenne a választók millióit kizárni az egyenlő részvételből. A vita célja, hogy végre elinduljon az a párbeszéd, amelynek már 1990-ben is időszerű lett volna elkezdődnie.

Unger Anna vitacikke itt olvasható: